A technika folyamatos fejlődésének köszönhetően az elmúlt évtizedekben a játék piacon is forradalmi változások történtek. Anno még a 30-as években nagyszüleink nem lubickolhattak a játékok töménytelen változataiban, örültek, ha rongyból készült babával játszhattak, vagy saját maguk készítettek csutkababát kukoricacsuhéból, de az udvaron rozsdásodó talicskával is remekül elszórakoztak.

Szüleinknek a 60-as években, már több lehetőségük volt, hogy lekössék magukat. Ők már műanyag babákkal, katonai tankokkal, plüss mackóval játszottak, és természetesen Ki nevet a végén társasjátékkal. Egyik kedvencük a tiki-taki volt, mely ügyességi játéknak mondható. Egy madzagon lógott két golyó, és fel-lemozgatás következtében a golyóknak össze kellett csapódniuk. A játékot többször balesetveszélyesnek nyilvánították, mert a golyók nehezek voltak, és könnyen sérülést okoztak.

Na, de térjünk rá az én kedvenc a korszakomra! Ez nem más, mint a 80-as 90-es évek. Ebben a gyönyörű időszakban éltem ifjú koromat, és szebbnél- szebb emlékeim vannak az éra játékcsodáiról. Ha, behunyom a szemem, gyorsan végig vonulnak előttem a színes nevezetességek. Ilyen például a csattogós lepke, búgócsiga, pöttyös labda, üveggolyók, pattogós labdák, zöld ugróbéka, dominó, triola, és a színes rugó, aminek sose tudtam a becsületes nevét, és most se tudom :). (bolond rugó - a szerk.)

Órákig tudnám még sorolni ezeket a már retrónak kikiáltott játékokat, de szerintem, rajtam kívül mindenki így van ezzel, aki körülbelül 30 éve élte gyerekkorát, mert valahogy beleégtek a retinánkba, nem lehet csak úgy elfelejteni őket. De az is lehet, hogy ezekre a tárgyakra azért gondolok ilyen szeretettel, mert az édes- gondtalan gyerekkorral fonódnak össze.

Régen nem volt ennyi különleges játék, szinte minden családban ugyanazokat a típusokat fedeztük fel. Ha esetleg a mi szobánk polcán még se ékeskedett egy-egy vágyott kincs, nem csüggedtünk, átmentünk a szomszédba, ott biztos megtaláltuk, és természetesen csak simán bekopogtunk „Csókolom, Peti itthon van? Bejöhetek játszani?” címszóval. Nem volt ebből soha probléma, a szülők általában minden kispajtást szívesen láttak.

Akkoriban még nem volt mindenkinek vezetékes telefonja, moblija meg pláne nem, okos telefonra pedig gondolni se mertünk, emiatt nem igényelt különösebb szervezést egy délutáni bandázás. Az anyukák nem tudtak hosszas időket viber csevegéssel tölteni, mint mostanság. Átmehet a gyerek, otthon lesztek? Mit vigyünk? Bocsi kések! Ne hari, még se tudunk menni. Ma órákig szervezünk valamit, ami végül össze se jön. Hát nem egyszerűbb volt régen?

A szomszédba mindig úgy lettünk elengedve, hogy anyu előtte lelkünkre kötötte, jól viselkedjünk. Ez alap volt. Amikor játszottunk elvonultunk a felnőttektől, bebarikádoztuk magunkat a kisszobába, esetleg bekapcsoltuk az über-szuper diszkó fényeket vibráló magnót, és hallgattuk kazettán a szerelmes szívek című dalt, ami akkor nagyon menőnek számított, vagy a lambadát. Elővettük az éhes vízilovak társasjátékot és már is ment a móka.

A játéknak az volt a lényege, hogy minél több golyót egyen meg a vízilovunk, az nyert, aki a legtöbb golyót bekebelezte. Emlékszem szörnyen hangos volt, őrületes víziló-száj csapkodásba kezdtünk a csaták alkalmával. A társast még ma is lehet kapni, persze már új köntösben.

A logikai játékok közül kettő hagyott bennem mély nyomot, a Bábel-tornya, ezt imádtam, és a Rubik kocka, utóbbit soha nem sikerült kiraknom. Mind a két játék magyar találmány, és egyben hungarikum is. Bábel-tornya Dézsi István, a Rubik kocka Rubik Ernő nevéhez fűződik.

Ne feledkezzünk meg a Twisterről se! Ez a játékszőnyeg szinte klasszikusnak mondható, családi rendezvényeken, vagy baráti összejöveteleken biztos, hogy előkerül a szekrényből. A szabály egyszerű, kezeinket és lábainkat oda kell helyezni a Twister szőnyegen, ahová a pörgettyű mutat, minél többen próbálkozunk annál viccesebb lesz a buli.

Jengázni szerettetek? Ez egy ügyességi játék, amit akárhányan játszhatunk. A fahasábokból tornyot kell építeni, egyik kezünket használhatjuk csak a hasábok kihúzására, és beillesztésére. A játék során végig feszült a hangulat, mindenki körmöt rágva izgul, hogy mikor fog összedőlni a torony.

A 90-es évek elején betört a póni láz, neon színekben volt igazán ütős, pink, zöld, sárga, kivitelben, színes sörénnyel, és az illata annyira jellegzetes volt, hogy ha eszembe jut a, kis lovacska még mindig érzem azt az édeskés gumi szagát.

Imádtuk a sütibabákat, és a magic babákat. Mind a két figurát gyűjtöttük, a helyi trafikokban tuti, hogy lehetett kapni. A magic babákat a fagyasztóba kellett tenni, és a hideg hatására elszíneződött a pelenkájuk, ha fiú volt, akkor kékre, ha lány, akkor rózsaszínre.

Lámpaoltás előtt anyu esténként a Minden napra egy mese című könyvből olvasott egy történetet, nekem a piros kabát kalandjai volt a kedvencem, de ha időben ágyba bújtunk, akkor még egy diavetítés is belefért.

Számomra a 80-as 90-es évek csodás időszak volt, örök emlékekkel. Kíváncsi leszek, pár év múlva az új generáció visszaemlékezésére. Vajon nekik is lesznek ilyen ikonikus játékaik?