Mert játszani jó!

Bűbájos játékok

Babából sose elég!

A legtökéletesebb ajándék, amit egy kislány kaphat karácsonyra.

2016. augusztus 17. - Fiffancs

Majdnem minden kislány szeret babázni, persze kivételek azért akadnak. A babázás egyfajta szerepjáték, a kicsik ilyenkor élményeiket, tapasztalataikat játsszák újra. Érdemes figyelemmel kísérni, ahogy a lurkók játszanak, sokszor felismerhető szüleik gesztusa, mimikája, gyakran ismételik el ugyanazokat a szavakat, amiket ők is hallanak.

baby-child-cute-doll-41307.jpeg
Én is szívesen babáztam. Az első babámat karácsonyra kaptam ajándékba, gondosan be volt csomagolva egy nagy dobozba, aranyszínű szalaggal átkötve. Nagyon kíváncsi voltam mit rejt a díszpapír, babára nem is mertem gondolni. Amikor megláttam, hogy egy „sírós” baba, örömömben indiántáncot jártam. Azt a karácsonyt sose felejtem el. Úgy vigyáztam rá, mint egy igazi gyerekre. Öltöztettem, megetettem, elaltattam, beszéltem hozzá, sétálni vittem. Sose unatkoztam. Minden lehetséges élethelyzetbe beleképzeltem magam. Eljátszottam, hogy elmegyünk bevásárolni és elcsavarog, strandra mentünk, ahol megtanítottam úszni, képzeletben elvittem vidámparkba, és még akció jeleneteket is lemodelleztem, „most bankba megyünk, és jön egy bankrabló, el akar téged rabolni, de én megakadályozom” ehhez hasonló dialógusok hangzottak el köztem és a babám között. Igen, tudom, élénk volt a fantáziám. Évekig a baba volt a sláger, aztán egyre több babám lett, de az első maradt a kedvencem. Ahogy gyarapodott a babagyűjteményem, jöttek az új Barbie babák, illatos sütibabák és hercegnő babák, úgy váltak egyre izgalmasabbá a játékkal eltöltött óráim. Kénytelen voltam nevekkel ellátni őket, mert csak így tudtam dirigálni nekik, például a Jancsika mindig rendetlenséget csinált, ezért gyakran sarokba állítottam. Sokszor hallottuk ezt a közhelyt: elvan a gyerek, ha játszik, hát én tényleg elvoltam.

baba.jpgForrás: pinterest.com

Ma se tudok úgy elmenni a játékboltok mellett, hogy ne csodálnám meg a baba kínálatot és a webáruházakban is folyamatosan újdonságokra bukkanok. Döbbenve figyelem, hogy a mai babák, mennyire élethűek, lassan már ott tartunk, hogy életre is kelnek. Az én babáim még csak sírni tudtak, de azt is csak akkor, ha jó erősen benyomtam a hasát, vagy fejjel lefelé forgattam, és plusz extrának számított, ha volt még cumija is.
Korunk babái, nevetnek, sírnak, mozgatják a testrészeiket, beszélnek, tisztába is tehetjük őket, mert be is tudnak pisilni. A paletta igen színes, felsorolni is nehéz a kínálatot, de biztos, hogy megtalálható a kedvenc etetőszékes baba, a Disney Hercegnő babák, a Jégvarázs babák és az interaktív baba is a webjátékboltok "polcain".
Lassan itt az ideje, hogy a karácsonyi ajándékötleteken törjük a fejünket, szerintem egy kiscsaj részére, a babával biztos nem nyúlunk mellé.

A bejegyzés trackback címe:

https://bubajos-jatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr710423528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása